1. És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyőzéséből, és Dávid két napig Siklágban időzött: (1 Sám. 30:1;1 Sám. 30:17;1 Sám. 30:26) 2. Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát. (2 Sám. 28:4) 3. Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el. 4. Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és Jonathán az ő fia meghalának. (1 Sám. 31:2) 5. Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ő fia? 6. Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az ő dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék őtet. (1 Sám. 31:4) 7. Hátratekintvén pedig Saul, megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én. 8. Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok. 9. Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van. (2 Sám. 1:6) 10. Annakokáért én mellé állván, megölém őtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején vala, és az aranypereczet, mely az ő karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak. 11. Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik ő vele valának. (2 Sám. 3:31;1 Móz. 37:29) 12. És nagy zokogással sírának, és bőjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el. (1 Sám. 31:13) 13. És monda Dávid az ifjúnak, a ki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok. 14. Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére? (1 Sám. 24:6;1 Sám. 24:7;1 Sám. 26:9) 15. És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jőjj elő és öld meg őt. Ki általüté azt, és meghala. (2 Sám. 4:12) 16. És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét. (2 Sám. 1:10) 17. És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ő fián, (2 Sám. 1:19;2 Sám. 1:27) 18. És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe): (1 Sám. 31:3) 19. Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök! 20. Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai. (1 Sám. 27:3;1 Sám. 27:5;Mik. 1:10) 21. Gilboa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna + olajjal. (2 Sám. 1:6;1 Sám. 10:1) 22. A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt. (1 Sám. 14:13) 23. Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának. (1 Sám. 20:2) 24. Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat. 25. Oh, hogy elhullottak a hősök a harczban! Jonathán halmaidon esett el! 26. Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél. (1 Sám. 18:1;1 Sám. 20:41;1 Sám. 23:16;1 Sám. 23:17) 27. Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!