SZENT BIBLIA Károli Gáspár fordítása
EZÉKIEL PRÓFÉTA KÖNYVE
1. fejezet
1. És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték esteni látásokat.
2. A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének). (2 Kir. 24:8; 2 Kir. 24:16)
3. Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze.
4. És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, a mely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.
5. És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala, (Ezék. 1:10)
6. És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya mindenikőjöknek; (Jel. 4:6; Jel. 4:7; Jel. 4:8)
7. És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe.
8. Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orczái és szárnyai. (Ezék. 10:8)
9. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orczája irányában megy vala. (1 Kir. 6:27)
10. És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bikaorcza mind a négynek balfelől, és sasorcza mind a négynek hátul; (Ezék. 10:14; Jel. 4:7)
11. És ezek az ő orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket. (Ésa. 6:2)
12. És mindenik az ő orczája irányában megy vala, a hová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.
13. És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki. (Ésa. 6:6; Jel. 8:5)
14. És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása.
15. És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orczájok felől. (Ezék. 1:10; Ezék. 10:9)
16. A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna; (Ezék. 10:9)
17. Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban;
18. És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél. (Ezék. 10:12; Jel. 4:6)
19. És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is.
20. A hová a lélek vala menendő, mennek vala, a hová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. (Ezék. 1:12)
21. Ha azok mentek, ezek is mennek vala, és ha azok álltak, ezek is állnak vala, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.
22. És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett. (2 Móz. 24:10; Jób. 37:17; Jel. 4:6)
23. És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesen valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala amonnan az ő testöket. (Ezék. 1:9; Ezék. 1:11)
24. És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat. (Zsolt. 29:3; Zsolt. 29:9; Ezék. 3:13)
25. És lőn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat.
26. És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; (Ezék. 1:22; 2 Móz. 24:10; Ésa. 6:1; Dán. 7:9; Dán. 7:13; Dán. 7:14; 1 Móz. 1:26)
27. És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, (Ezék. 8:2)
28. Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát. (1 Móz. 9:12; 1 Móz. 9:17; Jel. 4:3; 4 Móz. 12:8)