1. A presbiter a kiválasztott asszonynak és az ő gyermekeinek, a kiket én igazán szeretek, és nem csak én, hanem mindenki, a ki megismerte az igazságot. 2. Az igazságért, a mely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké: 3. Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel. 4. Felettébb örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid között, a kik igazságban járnak, a mint parancsolatot vettünk az Atyától. (3 Ján. 1:3) 5. És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék néked, hanem, a melyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást! (1 Ján. 2:7;1 Ján. 3:11;1 Ján. 3:23;1 Ján. 4:21) 6. És ez a szeretet, hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, a mint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok. (1 Ján. 5:3) 7. Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus. + (1 Ján. 2:22;1 Ján. 4:3;1 Ján. 2:18) 8. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, a mit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk. 9. A ki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. A ki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. 10. Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek: (Róm. 16:17;2 Thess. 3:6;Tit. 3:10) 11. Mert a ki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. 12. Sok írni valóm volna néktek, de nem akartam papirossal és tintával, hanem reménylem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk + teljes legyen. (3 Ján. 1:13;3 Ján. 1:14;1 Ján. 1:4) 13. Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvérednek gyermekei. Ámen.