1. Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében. 2. Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?! 3. Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod? (Ésa. 64:8;Ésa. 64:9) 4. Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát? 5. Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai? 6. Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz. 7. Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson! 8. Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?! (Zsolt. 139:14;Zsolt. 139:15) 9. Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem? 10. Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem? 11. Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. 12. Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet. 13. De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban: 14. Ha vétkeztem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem. 15. Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra! 16. Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám. (Ésa. 38:13) 17. Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem. (Jób. 16:9;Jób. 13:14) 18. Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem! (Jób. 3:3;Jób. 3:11) 19. Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna! 20. Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé, 21. Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe; 22. Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.