SZENT BIBLIA Károli Gáspár fordítása
PÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT MÁSODIK LEVELE
12. fejezet
1. A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire.
2. Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig. (1 Kor. 15:8)
3. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja), (2 Kor. 11:11)
4. Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie.
5. Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem. (2 Kor. 11:30)
6. Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tőlem. (2 Kor. 10:8; 2 Kor. 11:16)
7. És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. (Jób. 2:6)
8. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem;
9. És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
10. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok + erős. (Csel. 5:41; Róm. 5:3; Fil. 4:13)
11. Dicsekedvén, balgataggá lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál, + noha semmi vagyok. (2 Kor. 11:1; 2 Kor. 11:6; 2 Kor. 11:5; Eféz. 3:8)
12. Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is. (Róm. 15:18; Róm. 15:19; 1 Kor. 9:2)
13. Mert micsoda az, a miben megkárosodtatok a többi gyülekezetek mellett, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok meg nékem ezt az igazságtalanságot! (2 Kor. 11:8; 2 Kor. 11:9; 1 Kor. 9:12)
14. Ímé harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, a mi a tiétek, + hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. (2 Kor. 13:1; Csel. 20:33; Csel. 20:34)
15. Én pedig nagy örömest áldozok és esem áldozatul a ti lelketekért; még ha ti, a kiket én igen szeretek, kevésbbé + szerettek is engem. (2 Kor. 1:6; Kol. 1:24; 2 Kor. 5:12)
16. De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem álnok lévén ravaszsággal fogtalak meg titeket. (2 Kor. 11:9; 2 Thess. 3:8)
17. Avagy a kiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-é titeket? (2 Kor. 7:2)
18. Megkértem Titust, és vele együtt elküldtem amaz atyafit; csak nem fosztott ki titeket Titus? Nem egyazon Lélek szerint jártunk-é? Nem azokon a nyomokon-é? (2 Kor. 8:6; 2 Kor. 8:16; 2 Kor. 8:19)
19. Azt hiszitek megint, hogy előttetek mentegetjük magunkat. Az Isten előtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épüléstekért.
20. Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, + felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek; (2 Kor. 10:2; 1 Kor. 4:6)
21. Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok azok közül, a kik ezelőtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, a mit elkövettek. (2 Kor. 13:2)