1. Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal + bővelkedő. (Zsolt. 90:10;Jób. 5:7) 2. Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó. (Jób. 8:9;Zsolt. 103:15;Zsolt. 103:16) 3. Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem? (Jób. 10:2) 4. Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. (Zsolt. 5:7) 5. Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át. (Jób. 7:1;Zsolt. 31:16) 6. Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek. 7. Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak. 8. Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke: 9. A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete. 10. De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő? 11. Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: 12. Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból. 13. Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! 14. Ha meghal az ember vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. (1 Kor. 15:42;1 Kor. 15:44) 15. Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után. 16. De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet! (Zsolt. 56:9;Jer. 17:10) 17. Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez. (Siral. 1:14;Hós. 13:12) 18. Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről; (Zsolt. 130:3) 19. A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé. 20. Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt. 21. Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök. 22. Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.