SZENT BIBLIA Károli Gáspár fordítása
PÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT ELSŐ LEVELE
15. fejezet
1. Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be + is vettetek, melyben állotok is, (Gal. 1:11; Gal. 1:12; 1 Kor. 2:2)
2. A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (1 Kor. 1:21; Róm. 1:16)
3. Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért + az írások szerint; (Róm. 4:25; Gal. 1:11; Gal. 1:12; Ésa. 53:8; Ésa. 53:9; Dán. 9:26)
4. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; (Mát. 12:40; Zsolt. 16:10)
5. És hogy megjelent Kéfásnak; azután a + tizenkettőnek; (Luk. 24:34; Márk. 16:14; Ján. 20:19)
6. Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak;
7. Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; (Luk. 24:50)
8. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent. (Csel. 9:3; Csel. 9:6; Csel. 15:17)
9. Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek + anyaszentegyházát. (Eféz. 3:8; 1 Tim. 1:13)
10. De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ő hozzám való kegyelme + nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (Róm. 15:18; Róm. 15:19; 2 Kor. 2:14; 2 Kor. 11:5)
11. Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.
12. Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? (Csel. 17:18)
13. Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel.
14. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. (Róm. 4:25)
15. Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (Csel. 2:24; Csel. 2:32; Csel. 3:15)
16. Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. (Róm. 8:11)
17. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. (1 Kor. 15:14)
18. A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. (Dán. 12:2)
19. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
20. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök + lőn azoknak, kik elaludtak. (Csel. 26:23; Kol. 1:18; Jel. 1:5; Mát. 28:1; Mát. 28:6)
21. Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. (1 Móz. 3:19; 1 Móz. 2:17; Róm. 5:12; Róm. 5:18)
22. Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. (Róm. 5:21)
23. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, + az ő eljövetelekor. (1 Thess. 4:14; 1 Thess. 4:17; Gal. 5:24)
24. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.
25. Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. (Mát. 22:44; Zsolt. 110:1)
26. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. (Jel. 20:14)
27. Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája + van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett. (Zsolt. 8:7; Mát. 28:18; Zsid. 2:18; Mát. 11:27)
28. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. (1 Kor. 15:27)
29. Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?
30. Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? (Róm. 8:36)
31. Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre + mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban. (1 Thess. 2:19; 2 Kor. 1:8; 2 Kor. 1:10; 2 Kor. 4:10; 2 Kor. 4:11)
32. Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk! (Ésa. 22:13; Ésa. 56:12)
33. Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz + társaságok. (Eféz. 5:6; Péld. 13:20)
34. Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre + mondom. (Róm. 13:11; 1 Kor. 6:5)
35. De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki? (Ezék. 37:3; Ezék. 37:10; Mát. 22:29)
36. Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd. (Ján. 12:24)
37. És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébet.
38. Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét. (1 Móz. 1:11)
39. Nem minden test azon egy test, hanem más az embernek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
40. És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
41. Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
42. Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
43. Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben. (Fil. 3:20; Fil. 3:21)
44. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is. (1 Kor. 6:13)
45. Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. (1 Móz. 2:7)
46. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
47. Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való. (Luk. 1:78; Ján. 3:13)
48. A milyen ama földi, olyanok a földiek is; és a milyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
49. És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk + a mennyeinek ábrázatját is. (1 Móz. 5:3; Fil. 3:21)
50. Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (Mát. 16:17; Ján. 1:13; 1 Kor. 15:42; 1 Kor. 15:44)
51. Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. (1 Thess. 4:15; 1 Thess. 4:17)
52. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. (Mát. 24:31; 1 Thess. 4:16)
53. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. (2 Kor. 5:4)
54. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva. Elnyeletett a halál diadalra. (Ésa. 25:8)
55. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad? (Hós. 13:14)
56. A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje + pedig a törvény. (Róm. 6:23; Róm. 4:15; Róm. 7:13)
57. De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. (1 Ján. 5:4; 1 Ján. 5:5)
58. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak + dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. (Kol. 1:23; Ján. 6:29; Péld. 11:18; 2 Krón. 15:7)