1. Mikor pedig bevitték az Isten ládáját és elhelyezék azt a sátor közepén, a melyet Dávid annak számára felállított vala: áldozának egészen égő- és hálaáldozatokkal az Isten előtt. (2 Sám. 6:17) 2. És mikor Dávid elvégezte az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot, az Úr nevében megáldá a népet. (1 Kir. 8:55;1 Kir. 8:61) 3. És osztogata minden Izráelitának, férfinak úgy, mint asszonynak egy-egy kenyeret, és egy-egy darab húst és egy-egy kalácsot. (2 Sám. 6:19) 4. És rendele az Úr ládája elé a Léviták közül szolgákat, a kik hirdessék, tiszteljék és dícsérjék az Urat, Izráel Istenét. 5. Asáf vala a fő, utána másodrenden Zakariás, Jéhiel, Semirámót, Jékhiel, Mattithja, Eliáb, Benája és Obed-Edom. Jéhiel lantokkal és cziterákkal, Asáf pedig czimbalmokkal énekel vala; (1 Krón. 15:19) 6. Továbbá Benája és Jaháziel papok kürtölnek vala szüntelen az Isten szövetségének ládája előtt. (4 Móz. 10:8) 7. Azon a napon adott Dávid először éneket az Úrnak dícséretére Asáfnak és az ő atyjafiainak kezébe. (1 Krón. 16:8;1 Krón. 16:36;Zsolt. 105:1) 8. Dícsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait. (Ésa. 12:4;Ésa. 12:5) 9. Énekeljetek néki, mondjatok dícséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól. 10. Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívök azoknak, a kik az Urat keresik. 11. Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orczáját szüntelen. 12. Emlékezzetek meg az ő csudálatos dolgairól, a melyeket cselekedett, az ő csudáiról és az ő szájának ítéletiről. (Zsolt. 78:12;Zsolt. 78:27) 13. Óh Izráelnek, az ő szolgájának magva! Jákóbnak, az ő választottjának fiai! (1 Móz. 25:23;1 Móz. 25:26) 14. Ez az Úr, a mi Istenünk; az egész földön az ő ítéletei! 15. Emlékezzetek meg örökké az ő szövetségéről, és az ő beszédéről, a melyet parancsolt, ezer nemzetségig; (1 Móz. 15:1;1 Móz. 15:21;1 Móz. 17:9;1 Móz. 17:14) 16. A melyet szerzett Ábrahámmal; és az + Izsáknak tett esküjéről. (1 Móz. 17:9;1 Móz. 17:24;1 Móz. 13:14;1 Móz. 13:17;1 Móz. 26:2;1 Móz. 26:3) 17. Amelyet állíta Jákóbnak örök végzésül, Izráelnek örökkévaló szövetségül, (1 Móz. 28:13) 18. Mondván: A Kanaán földét néked adom, hogy legyen néktek örökségtek. 19. Midőn ti számszerint kevesen valátok, igen kevesen, és zsellérek azon a földön; (1 Móz. 34:30) 20. Mert járnak vala egyik nemzetségtől a másikhoz, és egyik országból más országba: (1 Móz. 20:1;1 Móz. 26:1;1 Móz. 35:1) 21. Mégsem engedé senkinek őket bántani, sőt még a királyokat is megbünteté + érettök. (1 Móz. 35:5;1 Móz. 20:3;1 Móz. 20:18) 22. Ezt mondván: Az én felkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok. (1 Móz. 20:7) 23. Mind ez egész föld énekeljen az Úrnak, napról-napra hirdessétek az ő szabadítását. (Zsolt. 96:1) 24. Beszéljétek a pogányok között az ő dicsőségét, minden népek között az ő csudálatos dolgait; 25. Mert nagy az Úr és igen dícsérendő, és rettenetes minden istenek felett; 26. Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket. (Ésa. 42:5) 27. Dicsőség és tisztesség van ő előtte, erősség és vígasság az ő helyén. 28. Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsőséget és erősséget! (Zsolt. 29:1) 29. Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jőjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében. 30. Rettegjen az egész föld az ő orczájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék. 31. Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: az Úr uralkodik! 32. Zengjen a tenger és az ő teljessége; örvendezzen a mező és minden, a mi azon van. 33. Akkor örvendezni kezdenek az erdőnek fái az Úr előtt, mikor eljövend megítélni a földet. 34. Tiszteljétek az Urat, mert igen jó, mert örökkévaló az ő irgalmassága. (Zsolt. 107:1;Zsolt. 118:1) 35. És mondjátok: Tarts meg minket, mi szabadító Istenünk, gyűjts össze minket, és szabadíts meg a pogányoktól, hogy a te szent nevedet tisztelhessük, dicsekedhessünk a te dícséretedben! (1 Krón. 15:13) 36. Áldott legyen az Úr, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! És monda a sokaság: Ámen! és dícséré az Urat. 37. Ott hagyá azért Dávid az Úr szövetségének ládájánál Asáfot és az ő atyjafiait, hogy a láda előtt szüntelen minden napon szolgáljanak, (1 Krón. 16:5) 38. Obed-Edomot és az ő hatvannyolcz atyjafiát (Obed-Edom pedig a Jedithun fia) és Hósát pedig ajtónállóknak. (1 Krón. 13:13;1 Krón. 13:14) 39. Sádók papot pedig és az ő pap atyjafiait, az Úr sátora előtt hagyá a magaslaton, mely Gibeonban + vala; (1 Krón. 29:22;2 Sám. 8:17;1 Kir. 3:4) 40. Hogy áldozzanak az Úrnak szüntelen égőáldozattal az égőáldozatnak oltárán minden reggel és estve, és hogy mindent a szerint cselekedjenek, a mint megiratott az Úr törvényében, melyet parancsolt vala az Izráelnek, (2 Móz. 29:38;2 Móz. 29:43) 41. Hémánt is és Jédutunt velök hagyá, és többeket is választott, a kik nevök szerint megneveztettek, hogy az Urat dícsérjék, mert az ő irgalmassága örökkévaló. (1 Krón. 15:19) 42. És ő velök Hémánt és Jédutunt kürtökkel, czimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká tevé. 43. Akkor eltávozék az egész nép, kiki az ő házához. Dávid pedig visszatére, hogy az ő háznépét is megáldja. (2 Sám. 6:20;2 Sám. 6:23)