1. Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe. (2 Móz. 23:17) 2. Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van. 3. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását. 4. Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: a ki tehát először lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémű betegségben volt. 5. Vala pedig ott egy ember, a ki harmincnyolcz esztendőt töltött betegségében. 6. Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni? 7. Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem. 8. Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! (Mát. 9:6;Márk. 21:11;Luk. 5:24) 9. És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala. 10. Mondának azért a zsidók a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad néked a nyoszolyádat hordanod! (2 Móz. 20:10;5 Móz. 5:14;Nehem. 13:19;Jer. 17:21;Mát. 12:2;Márk. 2:24;Luk. 6:2) 11. Felele nékik: A ki meggyógyított engem, azt mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj. 12. Megkérdék azért őt: Ki az az ember, a ki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj? 13. A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen. 14. Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy + rosszabbul ne legyen dolgod! (Ján. 8:11;Mát. 12:45;Luk. 11:26;2 Pét. 2:20) 15. Elméne az az ember, és hírül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, a ki őt meggyógyította. 16. És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarták őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton. 17. Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. 18. E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel. (Ján. 8:38;Ján. 10:33;Fil. 2:6) 19. Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja + cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi. (Ján. 5:30;Ján. 8:38) 20. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, a miket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csudálkozzatok. (Ján. 3:35) 21. Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is a kiket akar, megelevenít. (Ján. 11:43;Ján. 11:44;Ján. 17:2) 22. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; (Mát. 25:31;Mát. 25:46;Csel. 17:31) 23. Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt. (1 Ján. 2:23) 24. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem + általment a halálból az életre. (Ján. 3:18;Ján. 3:36;Ján. 6:40;Ján. 6:47;Ján. 8:51) 25. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek. 26. Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: 27. És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia. 28. Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, (1 Thess. 4:16) 29. És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására. (Dán. 12:2;Mát. 25:46) 30. Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak + akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét. (Ján. 5:19;Ján. 6:38) 31. Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz. (Ján. 8:14) 32. Más az, a ki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, a melylyel bizonyságot tesz rólam. (Ésa. 42:1;Mát. 3:17;Mát. 17:5;Luk. 3:22;Luk. 9:35) 33. Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról. (Ján. 1:19) 34. De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok. 35. Ő az égő és fénylő szövétnek vala, ti pedig csak egy ideig akartatok örvendezni az ő világosságában. 36. De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, a melyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, a melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem. (Ján. 10:25;Ján. 10:38) 37. A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát + nem láttátok. (Mát. 3:17;Luk. 3:22;2 Móz. 33:20;1 Tim. 6:16;1 Ján. 4:12) 38. Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ő elküldött, ti annak nem hisztek. 39. Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot + tesznek rólam; (Csel. 17:11;Luk. 24:27) 40. És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen! (Ján. 6:47) 41. Dicsőséget emberektől nem nyerek. 42. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs bennetek: 43. Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. 44. Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek? (Ján. 12:43;Róm. 2:29) 45. Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. 46. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. (1 Móz. 3:15;1 Móz. 12:3;1 Móz. 22:18;1 Móz. 49:10;5 Móz. 18:15;5 Móz. 18:18) 47. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?