1. Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között méne által és az ő tanítványai + gabonafejeket szaggatván és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek. (5 Móz. 23:25;Mát. 12:1;Mát. 12:5) 2. Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, amit szombatnapokon nem szabad cselekedni? 3. És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és a kik vele voltak? (1 Sám. 21:6) 4. Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, a kik vele voltak, a melyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak? (3 Móz. 24:5;3 Móz. 24:9) 5. És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is. (Mát. 12:8) 6. Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába méne és taníta, és vala ott egy ember, a kinek a jobb keze száradt volt. (Mát. 12:9;Mát. 12:13;Márk. 3:1;Márk. 3:3) 7. Az írástudók és farizeusok pedig leselkedének ő utána, ha vajjon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene. 8. Ő pedig tudván azoknak gondolatait, monda a száradt kezű embernek: Kellj fel és állj elő! És felkelvén, előálla. 9. Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni? 10. És körültekinte mindnyájokon, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék, és keze oly éppé lőn, mint a másik. 11. Azok pedig eltelének esztelenséggel és beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal? 12. És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el. 13. És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, a kiket apostoloknak is neveze: (Mát. 10:1;Mát. 10:4;Márk. 3:13;Márk. 3:19) 14. Simont, a kit Péternek is neveze, és Andrást, annak testvérét, Jakabot és Jánost, Filepet és Bertalant, 15. Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, és Simont, a ki Zelotesnek nevezteték, 16. Júdást, a Jakab fiát és Iskariotes Júdást, a ki árulóvá is lőn; 17. És alámenvén ő velök, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, a kik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. 18. És a kik tisztátalan lelkektől gyötrettek, meggyógyulának. 19. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta. (Márk. 5:25;Márk. 5:27;Márk. 5:30) 20. Ő pedig felemelvén szemeit az ő tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az Isten országa. (Mát. 5:3) 21. Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: + mert nevetni fogtok. (Ésa. 55:12;Ésa. 65:13;Ésa. 61:3) 22. Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. (1 Pét. 2:19;Mát. 5:11) 23. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik. 24. De jaj néktek, gazdagoknak, mert elvettétek a ti vigasztalástokat. (Jak. 5:1;Jak. 5:2) 25. Jaj néktek, kik beteltetek; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni fogtok. (Ésa. 65:13;Ésa. 65:14) 26. Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek; mert épen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik. 27. De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, (2 Móz. 23:4;2 Móz. 23:5;Mát. 5:44) 28. Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok + azokért, a kik titeket háborgatnak. (Róm. 12:14;Róm. 12:17;Csel. 7:60) 29. A ki egyik arczodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, a ki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se. (Mát. 5:39) 30. Mindennek pedig, a ki tőled kér, adj; és attól, a ki elveszi a tiédet, ne kérd vissza. (5 Móz. 15:7;5 Móz. 15:10) 31. És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal. (Mát. 7:12) 32. Mert ha csak azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik. (Mát. 5:46;Mát. 5:47) 33. És ha csak azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik. 34. És ha csak azoknak adtok kölcsönt, a kiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. (5 Móz. 15:7;5 Móz. 15:8) 35. Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal. (Mát. 5:44;Mát. 5:45) 36. Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas. (Eféz. 5:1;Eféz. 5:2) 37. Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik; (Mát. 7:1;Mát. 7:2) 38. Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek. 39. Példabeszédet is monda nékik: Vajjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem mindketten a verembe esnek-é? (Mát. 15:14;Ésa. 42:19;Ésa. 42:20) 40. Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere. (Mát. 10:24) 41. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre? (Mát. 7:3) 42. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és azután gondolj arra, hogy kivesd a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van. 43. Nem jó fa az, a mely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. (Mát. 7:16;Mát. 7:17) 44. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt. 45. A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája. (Mát. 12:35) 46. Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek a miket mondok? (Mát. 7:21;Mát. 7:23) 47. Valaki én hozzám jő és hallgatja az beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló. (Mát. 7:24;Mát. 7:27) 48. Hasonló valamely házépítő emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült. 49. A ki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, a ki csak a földön építette házát fundamentom nélkül: a melybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása.