1. Mert a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta, (1 Móz. 14:18;1 Móz. 14:20) 2. A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: a ki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, 3. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. 4. Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka; 5. És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjok van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól, jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából származtak; (4 Móz. 18:21) 6. De az, a kinek nemzetsége nem azok közül való, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretek birtokosát megáldotta, (1 Móz. 12:3) 7. Pedig minden ellenmondás nélkül való, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. 8. És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, a ki bizonyság szerint él: 9. És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva tized vétetett Lévitől is, a tizedszedőtől, 10. Mert ő még az atyja ágyékában vala, a mikor annak elébe ment Melkisédek. 11. Ha tehát a lévitai papság által volna a tökéletesség (mert a nép ez alatt nyerte a törvényt): mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint? 12. Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is. 13. Mert a kiről ezek mondatnak, az más nemzetségből származott, a melyből senki sem szolgált az oltár körül; 14. Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, a mely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról. 15. És még inkább nyilvánvaló az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elő más pap, 16. A ki nem testi parancsolatnak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen életnek ereje szerint lett. 17. Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint. 18. Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erőtelen és haszontalan, (Róm. 8:3;Gal. 3:11) 19. Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, + a mely által közeledünk az Istenhez. (Csel. 13:39;Ján. 1:17) 20. És a mennyiben nem esküvés nélkül való, mert amazok esküvés nélkül lettek papokká, 21. De az esküvéssel, az által, a ki azt mondá néki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint: (Zsolt. 110:4) 22. Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé Jézus. 23. És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak: 24. De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága. 25. Ennekokáért ő mindenképen idvezítheti is azokat, a kik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök. + (1 Tim. 2:5;1 Ján. 2:1) 26. Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lőn, 27. A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván. + (3 Móz. 16:3;3 Móz. 16:16;Zsid. 9:14) 28. Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.