SZENT BIBLIA Károli Gáspár fordítása
A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL
8. fejezet
1. Fődolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, a ki mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, (Eféz. 1:20)
2. Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, a melyet az Úr és nem ember épített.
3. Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok vitelére rendeltetik, a miért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, a mit áldozatul vigyen. (Eféz. 5:2)
4. Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, a kik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal,
5. A kik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, a mint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a + sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, a mely a hegyen mutattatott néked. (Kol. 2:17; 2 Móz. 25:40)
6. Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, a mennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett. (2 Kor. 3:6)
7. Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.
8. Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. (Jer. 31:31; Jer. 31:32)
9. Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők + nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr. (2 Móz. 19:5; 2 Móz. 19:6; 2 Móz. 32:7; 2 Móz. 32:8)
10. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem. (Ésa. 54:13)
11. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig. (Ján. 14:26)
12. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. (Jer. 31:34)
13. Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.