SZENT BIBLIA Károli Gáspár fordítása
A MÁRK ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM
9. fejezet
1. Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. (Mát. 16:28; Luk. 9:27)
2. És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük; (Mát. 17:1; Mát. 17:13; Luk. 9:28; Luk. 9:36)
3. És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.
4. És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.
5. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
6. De nem tudja vala mit beszél, mivelhogy megrémülének.
7. És felhő támada, mely őket befogá, és a felhőből szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; őt hallgassátok. (Márk. 1:11; 2 Pét. 1:17)
8. És mikor nagyhirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust.
9. Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad. (Márk. 8:30)
10. És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?
11. És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
12. Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? (Ésa. 53:3)
13. De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van + írva ő felőle. (Mát. 11:14; 1 Kir. 19:2; 1 Kir. 19:20)
14. És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, a kik azokkal versengenek vala. (Mát. 17:14; Mát. 17:21; Luk. 9:37; Luk. 9:42)
15. És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté őt.
16. Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?
17. És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.
18. És a hol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.
19. Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.
20. És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
21. És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
22. És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
23. Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. (Márk. 11:23)
24. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.
25. Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!
26. És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.
27. Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.
28. Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt?
29. Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel.
30. És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja. (Mát. 17:22; Mát. 17:23; Luk. 9:43; Luk. 9:45)
31. Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad. (Márk. 8:31; Márk. 10:32; Márk. 10:33; Mát. 16:21; Mát. 17:22; Mát. 20:18; Luk. 9:22; Luk. 17:25; Luk. 24:7)
32. De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni. (Luk. 18:34)
33. És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton? (Mát. 18:1; Mát. 18:9; Luk. 9:46; Luk. 9:50)
34. De ők hallgatának, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb? (Mát. 18:1; Luk. 9:46; Luk. 22:24)
35. És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája. (Márk. 10:44)
36. És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik: (Márk. 10:16)
37. A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott. (Mát. 10:40; Mát. 18:5; Luk. 9:48; Ján. 13:20)
38. János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, a ki a te neveddel ördögöket űz, a ki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket. (Luk. 9:49)
39. Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, a ki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.
40. Mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van. (Mát. 12:30; Luk. 9:50)
41. Mert a ki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát. (Mát. 10:42)
42. A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik. (Mát. 18:6; Luk. 17:2)
43. És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. (Mát. 5:30)
44. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. (Ésa. 66:24)
45. És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
46. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. (Márk. 9:44)
47. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára. (Mát. 5:29)
48. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. (Márk. 9:44; Márk. 9:46)
49. Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg. (3 Móz. 2:13)
50. Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással. (Mát. 5:13; Luk. 14:34; Kol. 4:6)